fbpx

logo

    Vadszárnyasok

    Váncsa István Szakácskönyvéből

    “Magányos őszi estéin Kantont lapozgatja Wildschwein úr olykor megáll közben, könyvét félreteszi, kortyol, szivarra gyújt, elborong. Vajon mi készteti poétikus merengésekre Wildschwein urat? Gyerekkori falusi telek idéződnek fel emlékezetében. “Kemencén / Sül már a Fácán, rotyog a káposzta fazékban“ Ahogy a jó Virág Benedek oly lényeglátóan megfogalmazta volt. Való igaz, a fácánok kemencében sültek, füstölt szalonnával gazdagon megtűzdelve, aranypirosan kerültek ki onnét, és kockaburgonyával meg almapürével körítve jelentek meg az asztalon oly szépen mint ami“teljesen a külső megtekintésre való“ Csak a sörétre kellett vigyázni, a lőtt fácán husában bárhol előfordulhat sörét, az ember ráharap, aztán egy őrlő foga oda. Wildschwein úr felidézi a sörét kiköpködésének szertartását, de máris új fogalom merül föl az emlékezetében a budi. A vadászok azt tanították hogy a fácánt tollában kell felakasztani, és addig maradjon úgy amig le nem esik magától. Wildschwein úr anyja a tornácon aggatta fel a fácánokat, de az ortodox vadászfeleségek ezt nem tartották helyénvalónak,szerintük ugyanis a fácán felakasztásának egyedüli alkalmas helyszine a budi. Wildschwein úr ezzel a problémával több mint negyven éve viaskodik. Egyfelől van a fácánban valami könnyed, légies mozzanat, ami rajta kívűl talán csak a fogolynak és a fürjnek a sajátja, nem zárható ki, hogy közülük is a fácán a legízesebb;másfelől vannak a fácánhoz kapcsolt kultúrtörténeti asszociációk. A Fászisz (ma Rioni) folyó, amiről a fácán a nevét kapta. Kolkhisz (a közönséges fácán tudományos neve:Phasianus colchicus), a mitikus antik birodalom a Fászisz völgyében, Médeia otthona. A budi. Wildschwein úr szerint nem lehet egy madarat,amely a nevében Kolkhiszt őrzi, felakasztani a budiban.-más kérdés, hogy manapság nem lőtt, hanem tenyésztett levágott, kopasztott fácánhoz jut a magyar, ezt a madarat eleve nem kell akasztani, amúgy meg ma már budi sincs. A himalájai fényfácán dereng föl előtte,feje és torka fémeszöld, farka narancssárga hasafekete, szárnyai bíborszínűek, háta zöldesarany, és átható,transzcendens, túlvilági fénnyel ragyog. Hogy egyébként mit művel az agyafúrt indus a himalájai fényfácánnal, arról Wildschwein úrnak vannak bizonyos fogalmai. Koppasztásra például nem sok időt fecsérel az indus, ő egyszerüen megnyúzza a fácánt, aztán félbevágván laposra klopfolja, megszurkálja, majd joghurtból, sáfrányból, fokhagymából és reszelt hagymából álló pasztával dörgöli be, öt-hat óráig állni hahagyja, aztánkevés vízben puhára főzi. Közben előkészíti a piláfot először némi nagyon finomra darált bárányhúst fog fog mentával és borssal vajon megdinsztelni, majd ezt rizzsel és elegendő folyadékkal megpárolja, amikor kész, öntött vas lábasba rakja a felét, arra jönnek a fél fácánok, koriánder, szegfűszeg, fahéj, kardamom, szezámmag, rá a másik réteg rizs, a tetejébe a fácánok főzőleve és némi olvasztott vaj, aztán megy az egész a kemencébe, egy óra múlva jó. WIdschwein úr váratlanul késztetve érzi magát arra hogy másnap a vásárcsarnokba siessen, ott általában van fácán amit Wildschwein úr megsüthetne, de előbb konyakban pácolt kacsamájjal és erdei gombával megtöltené, megtűzdelné, Cumberland mártással fogyasztaná, előételnel mondjuk, lazacfelfujtat csinálna, utána pedig egy szelet stilton sajt és egy pohár portói. Persze lehet hogy se kacsamáj se erdei gomba, de fácán akkor is van, ez esetben Wildschwein úr félreteszi a melleket, a madarak többi részét lebőrözi és kicsontozza, a nagyon finomra darált színhúst hámozatlanul puhára sütött és héjukból kinyomott fokhagymagerezdekkel, friss zsályával, tejszinne és friss kiflimorzsával dolgozza össze, mindezt a mellek bőre alá tölti, majd szalona szeletekbe burkolja a melleket, a sütőbe pirosra süti, a szaftot pedig mazsolával forralja ki. Sajnos azonban egy ilyen vacsorához már tölgyfa borítású asztal kéne, sevresi-i porcelán, Rundell, Bridge and Rundelltől származó ezüst és akkora asztal, mint egy repülőtéri kifutópálya, továbbá alkalomhoz illő hölgytársaság, ez utóbbi arról ismerszik meg, hogy nagyestélyiben ül a kifutópálya tulsó végén, és Wildschwein úr konyhaművészetének hatására egyik orgazmusból a másikba esik, de titkolja, kéjes nyögdécselése alig hallható, szemei is csak a legszükségesebb mértékig forognak.Fennszóval magasztalni majd a vacsora végeztével fogja Wildschwein urat, utána elillan.Wildschwein úr pedig elhelyezkedik a hintaszékében a konyakja és a szivarja mellé, azaz ugyanazt műveli,amit e pillanatban, ha pedig e két állapot nem különböztethető meg egymástól, akkor lehet hogy a fácán nem is a jövőben, hanem a múltban fekszik. 

    © 2024 ILLÉS és ILLÉS Kft. All Rights Reserved.